Gyógymasszázs egyénre szabottan
Svédmasszázs, gerincmasszázs és – többek között – nyirokmasszázs ahhoz mérten,
amit a szervezetének állapota leginkább indokol



Röviden a gyógymasszázs lényegéről és céljáról
A bőr, a bőr alatti kötőszövet, valamint az izomzat stimulálását végezzük. A tudatosan és nagy odafigyeléssel végrehajtott kezelés hatására csökkenthető a fájdalom, miközben jótékony hatást gyakorolhatunk a test regenerációjára.
Mindig aszerint választjuk meg az alkalmazott masszázsfajtát, amit az előzetesen felállított diagnózis indokol:
– svédmasszázsnál dörzsöléssel, gyúrással, valamint az egyéb mozdulatok mellett vibrációval érünk el pozitív hatást;
– gerincmasszázsnál a gerinc melleti izmokat kezeljük óvatos lassabb mozdulatokkal szakszerűen és precízen (nem végzünk gerinc ropogtatást);
– gyakran és szívesen alkalmazzuk a nyirokmasszázst az ülő életmőd miatt lelassult nyirokkeringés serkentésére, így stimulálva az immunrendszert is.
Természetesen a felsoroltak mellett egyéb masszázsfajták is szerepelnek a repertoárban, melyeket mindig a páciens állapotához mérten választunk meg.
Hogy történik maga
a kezelés?
Az első találkozás állapotfelméréssel, a páciens kérdőív kitöltésével kezdődik. Amennyiben a vendégünk panaszai és a kérdőivben adott válaszai indokolják javasoljuk a panasz(ai)nak megfelelő valamelyik szakorvos kollégánkkal való konzultációt.
A masszázs első perceiben meggyőződünk a bőr, valamint a bőr alatti kötőszövet állapotáról, ehhez igazítjuk a masszázs fajtáját és intenzitását.
Mikor célszerű
alkalmazni?
- a nyirokkeringés rendellenességére visszavezethető problémák esetén;
- az ülő életmódot folytató pácienseknél;
- illetve gyakran az irodai munkát végző hobbisportolóknál;
- akiknél a sportolás mellett a napok többi része is fájdalomérzettel jár.